És csak vitt a lábam... És nem is akartam megfordulni, amíg el nem érek valami “pontot”, valami viszonyítási helyet, valamit, amiböl tudom, hogy hol merre... és hogyan legközelebb ;-) Lenyügözö a Börzsöny, özikének képzeltem magam... Ha lassan is, “sután” is...

8km lett, oda-vissza, de szinttel, haha! Mindent bírt a kis láb, el sem fáradt, csak a legeslegvégén... Azért idöben megfordultam. Remélem.  

Megtudtam, hogy merre vagyok, mit bírok, mennyi vízzel, mennyi energiával (ilyen sovi nyomi combizmokkal haha)... Megtudtam, apparently mennyi innen Törökmezö, mennyi lenne egy olyan “kör”... Egyszer, nemsoká!

Jó lesz ez.

Izgalommal vártam a másnapot! Hogyan emészti ezt meg Boka? Este fáradt volt, masszírt és hengert igényelt. 

Már azon gondolkoztam, hogy hah, nemsoká megváltoztatom a föcímet, ideje lecserélni a “bokatörés” szót, valami prospektívre! De ma így szólt: több tiszteletet!!!

Ugyanis, érdekes módon reagált estére. 

Ezen a héten elég sokat “edzettem”. Sètával, súlycipelös sétával (10kg+terheléssel), szinttel, nem is kevéssel, terepen, aszfalton, tornával, és kétszeri futással (5 és 8km, de úgyis az idö számít és a szint). És semmit nem éreztem belöle, hogy túlterhelés lett volna. Erre ma, egy többkilométeres budapesti sétát követöen estére (bár az egész testem érezte), nagyon elfáradt, érzékeny lett, és kicsit be is dagadt! Vajon ki, mi a hibás ilyenkor? A hal,ozottság? A tegnapi futás? A mai séta? A Plusz Súly? És mi ez a dagadás? Ödéma, szerkezeti változás, örökre vagy csak mostanában még egy kicsit, de akkor meddig? Meddig oké? Mit tegyek vele? A flossal kicsit felfrissítettem! Na de holnap? Mi esne jól neki? A lábamra, a bokámra, a szívemre hallgassak?....