A mai kezelés után 94%-osnak éreztem a lábam. Az ugrás és a hirtelen gödörbe lépés korrekciója még nem megy, és a befele forgatás sem tökéletes még, de napról napra érezhetö, amint javul az állapota, csökken a fájdalom, nö a mozgástartomány, a stabilitás, a természetes mozgás érzése. Ugrálni még nem tudok, de meg lettem dicsérve, egyrészt a kitalált gyakorlatom miatt (lábujjhegyen testsúly-áthelyezgetés), másrészt... Apu viccböl mondta, hogy kellene valami mozgáscsökkentö nekem, mire Enikö megvédett, hogy láthatólag okosan feszegetem a határaimat, és nem csinálok hülyeséget... Hihi. :-) Aztán fel az asztalra... Kegyetlen volt megint, a nyomkodásos gyilok utáni vágyam nyilván hajt, megint megmutattam, hol vannak a gyengébb pontok. A külsö lábélem azt hittem, letörik, a calcaneusba pedig tördöfések hasítottak. Ismét haragudtam szegény Eniköre, de tudtam, hogy ez perceken belül elmúlik. Elöször nem tudtam megtenni, amit kér, hogy lépkedjek, annyira égetönek éreztem a keze nyomát. A “haragom” elöbb enyhült, mint a fájdalom, a legvégén még az is rosszul esett, amikor a tape-et tette fel és simította végig óvatosan. Kifelé menet már sokkal jobb lett, napközbenre pedig huss... Nem is az a bravúr, hogy “nem fáj”, hanem hogy tudok lépcsön úgy lefelé menni, hogy bármelyik lábamat tudom elöre helyezni!!! Vagy nem kell óvatoskodni egy nagyobb lépésnél.

Jókedélyü esti sétánk fele Anyuval, fele Apuval telt, a végén még azt is kipróbáltam, miért nem megy a futás: azért, mert ha a sérült gyógyuló lábam hátul van, nem tudok elrugaszkodni. Nem fájdalom miatt, egyszerüen nem megy. Holnap tanulmányozni fogom ezt a részt.....

Menni fog ez!