Szóval az a tegnapi próba futás, mielött megkapom a magamét, az egy teszt volt. Hogy el tudjam pontosan mondani, hol fáj és mi fáj, és változik-e. Sikerült olyannyira pontosan elmondanom, hogy “megkaptam a magamét”, de nem ám szóban... A bájos mosoly, kedves beinvitálás után bocsánatkérések…

...és a koppanás. 10 percnek is mennyi tanulsága van! - A tökéletes felszerelés nem elegendö, hiába az új lidlös futónadrág. - Ne ijedjen meg az ember az izomból lefogyott combjaitól, amikor letekint. Maguktól nem maradnak meg. - A szemerkélö esö áldás. - Az eleje darabos, be kell járatni.…

Nem nagyon érzem a hétköznapokban, hogy el volt törve. Néha, hirtelen mozdulatoknál, lépcsön lefele pszichésen bevillan, hogy óvatosan kellene.  Jól esne biciklizni, úszni. Futni? Kipróbálom nemsoká. Egyesek szerint a cross tape teljesen feleslegessé vált a múlt héten.